Arató Péter (1942-2026)

Arató Péter (1942. február 3. – 2026. augusztus 9.)
Megrendülve búcsúzunk Arató Pétertől, az Irányítástechnika és Informatika (korábban Folyamatbályozási) Tanszék professzor emerituszától, korábbi tanszékvezetőjétől. Arató Péter 1965-tól, a villamosmérnöki diplomája megszerzésétől dolgozott a tanszéken, 1986-tól egyetemi tanárként, 1988 és 2007 között tanszékvezetőként. Kutatási területe a digitális technika és a viselkedési leírásra építő logikai szintézis, amelyben több mint száz közleményt publikált. 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig rendes tagjává.
Arató Péter számos díj és kitüntetés (így Nívódíj, Kiváló Feltaláló, Csáki Frigyes-díj, Simonyi Károly-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Széchenyi-díj) birtokosa, tanszékünk munkatársai számára ugyanakkor az egyenletes szakmai kiválóság mellett példamutatóan emberséges, kivételesen segítőkész tanár, vezető, kolléga és barát.
Oktatóként mérnök generációkat vezetett be a digitális áramkörök tervezési módszereibe, akik előadásait hallgatva és a “Logikai rendszerek tervezése” könyvét olvasva ismerhették meg a mérnöki gondolkodás titkait. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar német képzésének megálmodója és fő szervezője volt. 1990–1991-ben a Karlsruhei Egyetem vendégprofesszornak hívta meg.
Mérnökként a kutatási eredményeit a gyakorlat javára fordította, nemzetközi és hazai ipari projektek vezetője, meghatározó résztvevője volt.
Tanszékvezetőként és 2001 és 2005 között a Villamosmérnöki Kar dékánjaként a tanszék és a kar számos munkatársának a pályáját egyengette, segítve a szakmai előrehaladásukat. Doktoranduszai és kollégái életre szóló muníciót kaptak tőle szakmailag igényes gondolkodásból és a problémák megoldásához szükséges kitartásból.
Péter bölcsessége, higgadtsága fantasztikus humorérzékkel párosult. A legbonyolultabb szakmai, emberi problémákat is képes volt olyan szeretetteljes, humoros formában kezelni, ami tartósan megalapozta a tanszéki konstruktív és kollegiális légkört. Mondásai gyakran közmondássá nemesedtek. Közvetlen, barátságos személyisége hiányozni fog a tanszékről. Pályája és eredményei példaként szolgálnak a fiatal generációknak.
Kedves Péter! Szomorúan, de szép emlékkel búcsúzunk tőled, hálával gondolva arra, hogy tanítványaid, kollégáid és barátaid lehettünk. Nyugodj békében!
